4. fejezet - Dangerous Love

Csak egy álom?

A hangos ajtónyitás okozója Matt apukája volt. Nagyon hasonlítottak egymásra, Matt apukájának is ugyanolyan aranyos arca volt, mint Matt-nek, a szeme is olyan kék volt, mint a Matté és egy ugyanolyan monokli is volt a szeme alatt, mint amilyen Matt szeme alatt is található. Mikor meglátta, hogy én is ott vagyok édesen elmosolyodott.

 - Sziasztok. – mondta, majd közelebb jött felém és a kezét nyújtotta – Jimmy Brown vagyok, Matt apukája.

 - Csókolom, én Mona Burke. – mondtam majd a keze után nyúltam és gyengén megráztam.

 - Azért annyira nem vagyok idős. – mondta mosolyogva –vagyis de, de nem baj tegezz csak nyugodtan.

 - Rendben. – mondtam.

 - Szia, apu. – mondta Matt, majd átkarolt a derekamnál – Mona az egyik barátom, remélem nem baj, hogy feljött.

 - Aha, barátok vagytok. Persze.

 - Apa, mi még nem járunk, még csak ma óta ismerjük egymást. – azt mondta, hogy MÉG?? Szóval akkor majd igen?

 - Ó. Értem, hát akkor érezd jól magad itt nálunk, Mona.

 - Köszönöm. – mondtam kissé zavarban.

 - Már megint mit csináltál? – kérdezte Jimmy, mikor észrevette a kötést Matt karján. Nem tűnt túlságosan meglepettnek.

 - Csak egy kis vágás. – mondta Matt gyengéd könnyedséggel, mintha csak egy apró karcolás lenne a karján, nem pedig valami szadista állat által készült vágás.

 - Mikor hagyod már ezt abba? – kérdezte Jimmy eléggé idegesen.

 - Tudod jól, hogy nem én kezdtem. – mondta Matt mérgesen.

Pár perces kínos csend következett. Látszott Jimmy arcán, hogy nagyon nem tetszik neki a dolog, és hogy nagyon félti a fiát, de nem tehet semmit, bár hogy miért nem tehet semmit, azt nem tudom. Talán azért mert ő is benne van, hiszen neki is van egy csúnya monoklija, talán őt is bántották. Valami nagyon veszélyes dologba keveredhettek bele. Végül Jimmy törte meg a csendet:

 - Jól látom, hogy rend van a konyhában, vagy csak képzelődöm? – kérdezte, ezzel terelve az előző témát.

 - Jól látod. – mondta Matt büszke mosollyal az arcán – Mona segített nekem. – folytatta, majd még közelebb húzott magához.

 - A ruhák össze vannak hajtogatva, és még kávé is van főzve. Fiam, tartsd meg ezt a kislányt. – mondta Jimmy, majd elindult a konyha felé.

 - Azon vagyok. – mondta Matt, majd mélyen a szemembe nézett és továbbra sem engedte el a derekamat.

Pár perc telhetett el úgy, hogy csak bámultunk egymásra. Még soha nem éreztem ilyet, mint amilyet akkor éreztem. Az nem lehet, hogy pár órás ismertség után szerelmes legyek. Ugye nem? De, sajnos lehetséges. Nem csak a mesékben van első látásra szerelem, tényleg létezik, én ezt bizton állítom nektek. Mert ott akkor, abban a pillanatban, amikor legelőször megláttam, már akkor tudtam, hogy kell nekem.

 - Mona, maradsz nálunk vacsorára? Összedobok valamit. Mondjuk egy spagettit. Az jó lesz? – kérdezte Jimmy, ezzel megszakítva azt a tökéletes pillanatot, aminek én soha nem akartam a végét.

 - Igen marad. A spagetti tökéletes. – mondta Matt mielőtt még én megszólalhattam volna – Mi addig bemegyünk a szobámba. Szólj, ha kell valamit segíteni.

  - Nem kell, menjetek csak nyugodtan.

Matt megfogta a kezem és elkezdett húzni egy ajtó felé, kinyitotta, majd a legtökéletesebb szoba, amit valaha láttam tárult fel előttem. A fal tele volt rakva olyan poszterekkel, amilyen posztereket, már évek óta keresek, de egy újságban sem találok. A konyhával ellentétben, itt nem volt felfordulás, sőt ahhoz képest, hogy ez egy fiú szoba még kifejezetten rend is volt. Az egyik sarokban egy akusztikus és egy elektronikus gitár állt, mellette egy halom CD, olyan CD-k amikre, mindig is vágytam, de soha sem volt elég pénzem rájuk. Az ágy tökéletesen be volt ágyazva, s talán még fel is volt porszívózva. Még az íróasztalon is rend volt, ehhez képest az én szobám kész katasztrófa.

 - Tudom, hogy kicsit kupi van, ha tudtam volna, hogy feljön ma ide valaki, akkor rendet rakok. – mondta Matt.

 - Ez neked kupi? Látnád az én szobámat..

 - Hát, biztos, hogy nálad nagyobb rend van. – nálam, rend? soha.. – Amúgy ugye szereted a spagettit?

 - Igen. – mondtam mosolyogva.

 - Akkor ugye nem baj, hogy azt mondtam maradsz? – kérdezte reménykedve.

 - Nem, szívesen maradok.

 - Akkor jó. Szóval, tetszik a szobám?  - kérdezte vigyorogva.

 - Imádom! El fogom csórni a posztereidet.

 - Neked adom, amelyiket csak akarod. Kivéve azt – mutatott ezzel a legnagyobb poszterre, ami az Avenged Sevenfoldot ábrázolta. – Na jó, ha nagyon szépen kéred, még azt is neked adom.

Még mindig nem hiszem el, hogy ez valóság. Véletlenül belefutottam álmaim pasijába, és most itt vagyok a szobájában. Nem, ez nem lehet igaz. Biztos, csak egy álom és pár perc múlva felébredek és elfelejtem az egészet, beletörődök, hogy ez csak egy álom volt, egy álom, ami soha sem lehet az enyém. De nem, az nem lehet, hogy minden csak álom volt nem lehet, hogy csak képzeltem az érintéseit, nem lehet, hogy gyönyörű kék szemének látványa, csak képzelgés volt. Nem lehet, hogy ez az egész csak álom volt. Ugye nem??