Sebek.
Útközben
Matt háza felé kedvenc zenéinkről beszélgettünk, kiderült, hogy ugyanolyan
zenéket szeretünk. Teljesen megegyezik a zenei stílusunk. Időközben
megérkeztünk a házához. Egy négyemeletes bérházban lakik, azon a lakótelepen,
amin én is, csak én a másik oldalán, egy tízemeletes házban. Nem igazán nagy ez
a lakótelep, szóval csodálkozom azon, hogy még sohasem láttam itt őt. Igaz,
hogy mostanában nem szoktam itt mászkálni, csak otthon punnyadok, vagy éppen a
legjobb barátnőmmel vagyok valahol, de régebben sokat bandáztam errefelé és még
sem emlékszem rá, hogy valaha láttam-e volna őt itt. Felsétáltunk a harmadik
emeletre és megálltunk a 11-es számú ajtó előtt. Matt elővette zsebéből a
kulcsát és kinyitotta az ajtót. Egy pici előszobába kerültünk, levettem a
cipőmet és beljebb léptem, egy kicsi konyha és egy ebédlő tárult fel előttem.
Az egész ház úgy nézett ki, mint valami legénylakás, rendezetlen és rendetlen volt,
koszos ruhák voltak az ebédlő asztalon. A mosogató tele volt elmosatlan edényekkel,
a konyhabútort pedig mindenféle ételmaradék lepte.
- Elnézést a rendetlenségért, apám minden nap
reggeltől-estig dolgozik, csak hétvégén van itthon, és akkor nem igazán van
kedve rendet rakni. Nekem meg sosincs igazán kedvem hozzá, szóval mindig ilyen
hatalmas nagy a kupi.. – mondta Matt, amint észrevette, hogy meglepődve nézem a
házat.
- És anyukád? – kérdeztem.
- Anyukám 6 éve elhagyott minket. Lelépett
valami fiatal pasassal. – mondta szomorúan. Megbántam, hogy feltettem ezt a
kérdést.
- Nagyon sajnálom. – mindössze ennyit tudtam
mondani.
- Semmi gond. Már kezdem megszokni. Hamar
rájöttem, hogy már soha nem fog visszajönni. – mondta.
- Nekem már 10 éve, hogy elváltak a szüleim.
- Sajnálom, de az még a jobbik eset. Te
legalább tudsz róla valamit.
- Hát, nem igazán. Egy évben, ha háromszor
találkozunk, és egyáltalán nem törődik velünk, bár ez tényleg határozottan
jobb, mintha elhagyott volna.
- Miért váltak el?- kérdezte tőlem komoly
hangon.
- Apukám megcsalta anyukámat.
- Óó. Értem. És az óta van új élettársa?
- Igen, velünk él, és nagyon szeretem.
Apukádnak van? – kérdeztem.
- Nincs. Ő még nem tette túl magát rajta. –
mondta
Miközben
a családunkról beszélgettünk teljesen elfelejtettem, hogy tulajdonképpen miért
is jöttünk ide. Fertőtleníteni kell a sebeit.
- Meg kell tisztítani a sebeidet. –
emlékeztettem.
- Ja, tényleg.
Végül is azért jöttünk. – mondta mosolyogva, és elindult az egyik ajtó
felé. Kinyitotta, majd bement és egy dobozzal együtt jött ki onnan.
Leseperte
a ruhákat a földre, majd a dobozt rátette az asztalra és kinyitotta. Egy egész
túlélő felszerelés tárult fel előttem. Tele volt a doboz mindenféle kötszerrel,
fertőtlenítőkel, sok-sok sebtapasszal és rengeteg kötöző gézzel. Többféle fájdalomcsillapító
és egyéb gyógyszerek is voltak még benne. Úgy látszik, rendesen fel vannak
készülve ezekre az esetekre. Belegondolni is rossz, hogy hányszor lett már
használva ennek a ’kis’ doboznak a tartalma. Miközben ezen gondolkoztam Matt
elővette az egyik fertőtlenítő krémet és elkezdte tisztítani a kezén lévő nagy
vágást. Nagyon rossz volt látni, ahogy minden egyes alkalommal, amikor hozzáért
a vattával a sebhez fájdalmasan felszisszent.
- Majd inkább én. – mondtam és kikaptam a
kezéből a vattát. Amikor ezt csináltam a kezem hozzáért az ő kezéhez. Mindössze
egy apró érintés volt, de már ettől teljesen zavarba jöttem. Remélem, hogy ezt
nem vette észre rajtam.
Miközben
tisztítottam a vágást, folyamatosan engem nézett, ezzel még jobban zavarba hozott.
Talán ez volt a célja? Biztos azt is látta, amikor az előbb zavarba jöttem. Mit gondolhat most rólam hogy valami benedvesedett tizenéves kis liba
vagyok?
- Most már elmondod, hogy hogyan szerezted ezt?
– kérdeztem, ezzel megtörve a csendet és próbáltam elhessegetni a buta
gondolatokat a fejemből. Engedtem magamnak egy aprócska pillantást tökéletes
arcára.
- Már mondtam, verekedtem.
- Nem hiszem, hogy egy sima verekedésben
késsel megy az egyik ember a másiknak.
- Nem mondtam, hogy egy sima verekedés volt. –
mondta vigyorogva.
- Akkor mivolt? Mibe keveredtél bele?
- Rám szállt egy banda és ennyit bőven elég
tudnod erről. – mondta eléggé bunkó hangon, ugyanúgy, mint amikor legelőször
hozzám szólt, ettől teljesen lefagytam, és ezt ő is észrevette. – Bocsi megint,
csak nem akarlak bajba keverni, remélem megérted. – folyatatta már kicsit
kedvesebb hangon. Nem mondtam rá semmit, csak bólintottam és folytattam a vérző
seb kezelését.
A
következő pár percben nem szóltunk egymáshoz, én befejtem a vágás tisztítását
és bekötöztem, eközben ő folyamatosan engem nézett, többször rendesen végig
mért és úgy látszott tetszik neki, amit lát. Legalábbis nagyon remélem, hogy
tetszett neki. Vettem egy újabb vattát, raktam rá fertőtlenítőt és óvatosan
elkezdtem tisztítani a száján lévő sebet és végre hosszabb időre a szemébe
nézhettem. Hirtelen a kezével megfogta a derekam, kicsit közelebb húzott
magához és mélyen a szemembe nézett, másik kezével elemelt az arcomból egy
vörös hajfürtöt és a fülem mögé sodorta, majd azt a kezét rárakta a derekam másik
oldalára.
- Tényleg nagyon sajnálom, de nem akarom, hogy
bajba kerülj miattam. Ha már mindent elintéztem, akkor az egészet elmondom
neked. – mondta teljesen komoly hangon.
- Rendben, de ugye nem keveredtél valami
hatalmas nagy balhéba?
- Balhénak balhé, de nem hatalmas, és egy
percig se aggódj miattam.
- Ne aggódjak? Valaki egy késsel ment neked. –
mondtam hisztérikus hangon.
- Még csak pár órája ismersz, de már jobban
aggódsz, mint apám. – mondta vigyorogva.
- Apukád tudja, hogy mibe keveredtél?
- Igen. – mondta ezzel le is zárva a témát, én
folytattam tökéletes ajkán lévő sebének fertőtlenítését, ő pedig még mindig
fogta a derekamat és továbbra is engem nézett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése