Szerencsés nyári nap
Nagyon örültem, hogy a nyár
közepén végre kilátogatunk a családommal a tengerpartra. Én már néhányszor
lejöttem Monával, de a családommal ezen a nyáron még egyszer sem voltam. A
szüleimmel, a nagymamámmal, és a húgommal mentünk, és körülbelül 9-kor értünk
oda. A gyékényeket leterítettük a homokba, apa pedig felállította a napernyőt. Amint
bekentük magunkat naptejjel, a húgommal szinte azonnal a víz felé vettük az
irányt, hogy lehűtsük magunkat, mivel nagyon meleg volt, a strand hőmérője
39,5°-ot mutatott. A vízben is rengetegen voltak, ami nem meglepő, ha
figyelembe vesszük azokat a tényezőket, hogy szombat van, és kánikula már
majdnem két hete. Mikor bementünk a húgommal az óceánba, csak akkor tűnt fel az
engem bámuló, igen fiatalnak tűnő, úszómester. Legalábbis szerintem engem
bámult, mivel körülöttem csak a húgom, Lisa állt, aki mindössze 8 éves. Amint
észrevette, hogy én is őt bámulom, azonnal elfordította a fejét, és felvette a napszemüvegét.
Helyes srác volt, szőke haja, és ha jól láttam kék szeme van, amit napbarnított
bőre igazán kiemel. Bár ha én is egésznap a strandon ülnék, akkor nem hiszem,
hogy reggel sokat variáltam volna a fehér, és a kék színű bikiniim között. Lisával
labdázgattunk, és úszkáltunk az enyhén hullámzó vízben. Később csatlakozott
hozzánk apa is, aki beszállt a labdázásba. Pont én álltam az úszómesterek felé
fordulva, így kitűnően láttam, hogy a szőke srác nem egyedül van, hanem két
másik, szintúgy helyes sráccal együtt. Mind ketten barna hajúak voltak, míg az
egyik magas, a másik alacsonyabb volt a szőke srácnál. Miközben labdáztunk,
néha-néha mikor odapillantottam a fiúk felé, mindig azt vettem észre, hogy a
szőke srác ide néz, de amint észreveszi, hogy én is nézem, azonnal elkapja a
fejét. Miután én meguntam a labdázást
kimentem a partra napozni egy kicsit, és közben folyamatosan magamon éreztem az
úszómester pillantását. Nagyjából 11 óra körül lehetett, amikor már egyikünk
sem kapta el a fejét azonnal, amikor tekintetünk találkozott, és szemezgettünk
egy kicsit.
- Nia, visszajössz velem a vízbe?
– kérdezte a húgom, az utóbbi 10 percben legalább 15.-jére.
- Na, jó, megyek. – válaszoltam,
majd imét elindultunk a víz felé. Miközben sétáltunk, szinte végig láttam,
ahogy a napszemüvegén keresztül is engem néz. Nem volt olyan feltűnő, hogy
anyáék, vagy bárki más észrevegye, de nekem azért szemet szúrt, és eléggé
kezdett idegesíteni. Mikor mentünk vissza anyáékhoz, ismét feltűnt, hogy a
szőke srác engem bámul, és ez most nem csak nekem, hanem anyának is, mint
kiderült nem először.
- Kislányom, tudod, hogy az egyik
srác folyamatosan téged bámul? – kérdezte, és én egyáltalán nem tudtam, hogy
mit válaszoljak, így inkább a legegyszerűbb utat, a tagadást választottam.
- Nem, még nem tűnt fel. –
mondtam neki mosolyogva. Többet nem is mondott nekem. Nem voltam az a beszédes
típus, és ezt a szüleim is jól tudták. Sokkal jobban szerettem magamban
gondolkozni, akár nagy társaságban is, mint beszélgetni valakivel. Általában
csak a barátnőmmel beszélgetek bizalmasabban, mivel nem igazán bízom az
emberekben. És ezt a szüleim is nagyon jól tudják, így már egy ideje nem nagyon
erőltetik a beszélgetést velem, és ha megkapták a kérdésükre a választ nem
akarnak elkezdeni beszélgetni velem. A szőke srác, még ebéd közben is engem
bámult, ami anyának ismét feltűnt, de nem szólt semmit. Mikor ebéd után én,
egyedül a családomból úgy döntöttem, hogy elmegyek fagyizni, nagyon
meglepődtem, hogy a sorban mögöttem pont a szöszi srác állt, és meg is
szólított.
- Szia! Danny vagyok, esetleg
meghívhatlak egy fagyira? – kérdezte tőlem, és tuti, hogy tőlem, mivel
egyenesen az én szemembe nézett, én pedig az ő gyönyörű kék szemébe bámultam,
és hírtelen azt se tudtam, hogy mit mondjak. Lejátszódott néhány jelenet a
fejemben, ahogy anya, nagyi és apa kicsit felháborodik, hogy megengedem egy vad
idegen srácnak, (aki közelről még helyesebb, mint messziről) hogy meghívjon
fagyizni.
- Igen. – mondtam neki, miután
megpróbáltam a legszebb mosolyomat elővenni, és nem az ’úristenegyhelyespasielhívottfagyizni’
mosolyomat.
- Milyen ízeket kérsz? –
kérdezte. Látszólag ő nem volt olyan ideges ettől a helyzettől, mint én.
- A kedvencemet, citromot, és
málnát. – válaszoltam, amin ő nevetni kezdett, én pedig kérdően néztem rá, és
visszakérdeztem. – Ezen mi olyan vicces?
- Semmi, csak nekem is ez a két
kedvenc ízem. – mondta mosolyogva, amitől én majd’ elolvadtam. – Van kedved
sétálni egy kicsit? Mára már pont végeztem. – kérdezte, miután kikértük a
fagyijainkat. Válaszként én csak bólogattam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése