10. fejezet - Magical Summer

Második esély 2.

Az uncsimék szerencsére nem voltak olyan sokáig, de az unokahúgom sikeresen eltörte a vázát a szobámban Danny rózsáival, de a rózsák épen maradtak, egy kivételével, aminek letört a szárának a ¾-e, így ki kellett dobnom, mivel Lisa, a húgom még rá is taposott. Este hamar lefeküdtem aludni, mivel már nagyon fáradt voltam. Éjjel Dannyvel álmodtam. Az álmomban a tengerparton sétálgattunk, és megjelent egy barnahajú lány, akivel Danny a szemem láttára leállt csókolózni és ölelkezni. Tehát szinte ugyan az történt meg az álmomban, mint a valóságban, csak egy másik lánnyal. Én az álmomban is teljesen kiakadtam, és zokogtam, és valami olyasmit kiabáltam, hogy miért csinálta meg még egyszer, és miért akart tőlem második esélyt Sharon után, ha van még egy harmadik lány is? De megpróbáltam ezt az egész álmot elfelejteni, mert csak egy álom volt, és semmi jelentősége sincsen. A délelőtt unalmasan telt, csak pakolásztam a szobámba, és neteztem. Délután fél 2-kor elkezdtem készülődni. Felvettem a kedvenc rövidnacimat, egy barackvirágszínű újatlan felsővel, és a kedvenc nyakláncomat, ami egy kulcsot ábrázolt. Fél 3-kor kaptam meg az üzenetet Dannytől, miszerint már lent vár rám, így én elindultam a földszintre. Amikor kimentem az előtérbe anya állított meg, (aki kivételesen szabadságon van még ma és holnap) és elkezdett kérdezősködni.

- Hová mész?

- Csak lemegyek egy kicsit sétálni Monával. Eszünk egy fagyit, meg beszélgetünk.

- Oké. Ne maradj ki túl sokáig. - ezzel a mondattal be is fejezte a kérdezősködést, ami tulajdon képen csak egy kérdés volt, amire én nem mondtam el a teljes igazságot neki. Egy kicsit már kezdett lelkiismeret furdalásom lenni, hogy ennyi sokszor nem mondom el anyának az igazat, de nem akarom, hogy nagyon kíváncsi legyen. Lelifteztem a földszintre, majd oda mentem Danny-hez, aki ugyan úgy, mint a múltkor a BMW-je oldalának támaszkodott. Amikor meglátott elmosolyodott, és megvárta, ameddig odaértem hozzá.

- Szia! Nagyon örülök, hogy találkozunk. – mondta.

- Szia! Én is? Vagyis igazából nem tudom… De fogjuk rá, hogy én is örülök. – mondtam egy kicsit zavarodottan. – Hová megyünk?

- Arra gondoltam, hogy elmegyünk a Rockwood Parkba. Sétálunk, beszélgetünk, eszünk egy fagyit. Legalábbis én ezt terveztem el. Jó lesz?

- Igen, persze. – válaszoltam, majd beültünk a kocsiba. A rövid, 5 perces út alatt nem beszélgettünk, és én nem is nagyon éreztem kínosnak ezt a rövidke kis csendet. A park mellett leparkoltunk, majd elindultunk sétálni, ahol Danny kezdett el először beszélni.

- Nagyon sajnálom azt, amit Sharon tett, és örülök, hogy hiszel nekem ezzel kapcsolatban, és remélem, hogy megbocsájtasz.

- Szerintem az, hogy eljöttem veled sétálni, már azt jelenti, hogy megbocsájtottam. – mondtam mosolyogva, amitől Danny is elkezdett nagyon aranyosan mosolyogni.

- Akkor örülök neki, hogy megbocsájtottál. Amúgy igazán elmondhatnád, hogy miért kellett második esélyt adnod Monának. Nem csak engem, de Mattet is nagyon érdekli.

- Az nem fontos, és nem is volt olyan nagyon nehéz neki megbocsájtanom. Legyen elég annyi, hogy volt egy néhány hétig tartó mosolyszünetünk valamilyen okból. – Nem akartam elmondani az igazat, úgy gondoltam, hogy ha Mona el akarja mondani a dolgokat Mattnek, akkor azt ne tőlem, vagyis ne Dannytől tudja meg Matt, hanem Monától.

- Értem. Szóval valamilyen sötét ügy?

- Nem. Csak nem akarom híresztelni, és főleg nem akarom azt, hogy elmondd Mattnek.

- Oké. Ha nem, hát nem. Eszünk egy fagyit? – mutatott a fagyis bódé felé.

- Aha. Együnk.

- Málna-citrom?

- Igen. – mondtam nevetve. Kikértük a fagyikat, majd leültünk egy padra, ahol folyamatosan beszélgettünk, mindenféle dologról. Körülbelül negyed öt lehetett, amikor elindultunk vissza a kocsihoz. Az utca másik oldalán láttuk Monát és Mattet, de nem mentünk oda hozzájuk, mivel két másik emberrel beszéltek, vagy nem tudom, hogy mit csináltak. Vidáman beszálltunk a kocsiba, és elindultunk haza, vagyis Dannyékhez, mivel Danny be akar mutatni az édesapjának, bár szerintem ez egy kicsit korai még, de az ő dolga. Körülbelül 5 percet mentünk, amikor egy kereszteződésben oldalról nagy ütést kapott az autó, és előttem minden elsötétült.