20. fejezet - Magical Summer

Pain and love.

Egy kis idő után már nem volt erőm kapálózni és sikítozni, hátha valaki megment. Már csak sodródtam az árral, és lelkiekben próbáltam magam felkészíteni olyan szörnyű dolgokra, amik ma megtörténhetnek velem. A három srác behurcolt két régi épület közé, amik valamikor raktárépületként szolgáltak, de ma már szerintem teljesen üresen állnak. Mikor elkezdtem sikítani, hátha valaki meghallja egyszerre ketten is megütöttek, egyikőjük a hasamon, a másik pedig az arcomon, a harmadik pedig egy késsel hadonászott a torkomnál, majd oda is nyomta az éles pengét.
- Ha nem hagyod abba, nagyon megjárod, te ribanc. – üvöltötte. A két ütéstől erős fájdalom nyilallt a hasamba, és az arcomba, ami valószínűleg vérzett is. Mire odaértünk az egyik raktár bejáratához, már szinte nem is érzékeltem a külvilágból semmit, az engem szorító kezeken kívül. Próbáltam szép dolgokra gondolni. Dannyre, a családomra, és Monára. Nem igazán láttam tisztán, de a távolban felbukkant egy negyedik alak is, aki elkezdett felénk rohanni. A fiúk, akik lefogtak először nem vették észre, hogy közeledik valaki, így az illető erősen hátba rúgta az egyiküket, aki így a földre zuhant, azt, aki a kést tartotta. A másik kettő azonnal rátámadt titokzatos megmentőmre. Én csak ott feküdtem és mindössze annyit láttam, hogy körülöttem nagy berekedés zajlik. Nem tudom mennyi idő el maikor azt hittem teljes biztonságba kerültem, de a következő pillanatban egy erős rúgás érkezett a hasamba. Sikítottam egy hatalmasat, de a verekedésnek nem lett vége. A következő percekben a másik két támadóm is a földre zuhant, és a titokzatos megmentő pedig felkapott  az ölébe. Az arcom és a hasam még mindig sajgott, de a fájdalom kezdett egy kicsit alábbhagyni, így volt erőm megvizsgálni megmentőmet. Az első, ami feltűnt a tetovált karja volt. Ettől egy kicsit a félelmem és a fájdalmam is visszatért egy kicsit. Aztán megnéztem az arcát, aminek láttán nagyon megdöbbentem.
- Matt??

- Igen. Nyugodj meg, most már biztonságban vagy. Ne aggódj. Felviszlek hozzánk. Mona ott van, és majd felhívjuk Dannyt is. Ő majd bevisz a korházba, vagy nagyon rosszul érzed magad, akkor hívhatok mentőt.

- Ne! Ne hívj mentőt. Nem vagyok annyira rosszul. Kórházba sem kell mennem. Jól vagyok. Tényleg.

- Ezt majd még átgondoljuk. – körülbelül 600 métert sétált velem a karjaiban, majd bementünk egy 4 emeletes ház lépcsőházába.

- Igazán nem muszáj az öledben cipelned. Fel tudok menni egyedül is. – tiltakoztam az ellen, hogy Matt a ki tudja hányadik emeletig felcipeljen a lépcsőn.

- Nem. Még a végén elájulsz, és még jobban megsérülsz. Felviszlek, és kész. – mondta, majd elkezdett lépcsőzni velem egészen a 3. emeletig, ahol a 11-es számú ajtóban már Mona ott ácsorgott idegesen, és ránk várt.

- Te jó ég! Nia, ugye jól vagy? – nem sokszor hallottam Monát ennyire aggódónak, mint most.

- Igen, semmi komoly bajom. – válaszoltam, miközben Matt bevitt a lakásba, és letett a nappali kanapéjára.

- Felhívtad már Dannyt? – kérdezte Matt Monától, tudomást sem véve válaszomról.

- Igen. Hamarosan itt lesz.

- Miért fújátok így fel ezt a dolgot? Jól vagyok, hála Mattnek.

- Nia, nem kéne ennyire fél vállról venni. – mondta Mona. – Amúgy azzal a 3 sráccal mi történt? – kérdezte Matt felé fordulva.

- Kaptak néhány ütést, majd elfutottak.

- Te jól vagy? – aggódott ismét Mona.

- Igen, csak néhány horzsolás.

- Ismerted őket? – kérdeztem Mattől.

- Nem, de láttam már őket errefelé. – Még szinte biztos vagyok, hogy mondani akart valamit, de megérkezett Danny. Kopogott, nem várt válaszra, hanem azonnal benyitott. Felém rohant, majd megcsókolt.

- Jól vagy? – kérdezte ő is aggódóan. Kezdem úgy érezni, hogy nagyon aggódnak miattam.

- Megvagyok. – mondtam mosolyogva.

- Mi történt?

- Miután eljöttem tőletek kimentem a buszmegállóba, és pont jött egy hazafelé tartó busz, így felszálltam rá. Hátra mentem, leültem egy nénike mellé. A másik oldalon ott ült ez a 3 srác, akik bűzlöttek a piától és a cigarettától. Az egyik felállt, és suttogott valamit a fülembe, de máig nem tudom, hogy mit. Ez után leszálltam, mert nagyon megijedtem, és ők követtek, elkaptak, majd egy kicsit megütöttek, és jött Matt, megmentett, és most itt vagyunk. De inkább azt meséld el, hogy mit mondtak még a szüleid miután eljöttem. – mosolyogtam rá.

- Apám egész nyugodt volt, szerintem egy kicsit elgondolkodott azon, amiket mondtál. Natalie nagyon ideges lett, elkezdett téged szidni, de leállítottam. Aztán kb. két perc csend következett, majd Natalie bejelentette, hogy lesz egy kishúgom.

- HOGY MI VAN??? – esett le az állam.

- Natalinak és apámnak közös gyereke lesz. – mondta Danny nevetve. Szerintem ő sem hitte el teljesen.

- Aszta! Ezt nem is gondoltam volna. Csak nehogy a végén kitalálja, hogy azért lesz retardált a gyereke, mert felpofoztam. – mondtam kicsit gúnyosan, és nevetve.

- Nem fogja. Ezt szerintem még magának se hinné el. – nevetett velem Danny, majd megcsókolt. – Matt, milyen volt a fesztivál?

- Nagyon jó, jól éreztük magunkat.

- Meghívhattatok volna minket is. – heccelte egy kicsit Danny legjobb barátját.

- Majd legközelebb. -  Ezzel le is zárták ezt a témát. Végül elvittek egy orvoshoz, amibe én csak nagyon nehezen mentem bele. Megállapították, hogy semmi bajom, csak a szám széle csattant ki, azon kívül semmi. Este anyáméknak nem mondtam el, hogy mi történt. A szám szélén lévő apró sebre azt mondtam, hogy lementünk a partra, röpiztünk, és eltalált a labda. Könnyen elhitték, hiszen nem vagyok az a hű de jó játékos. Később még beszélgettem Dannyvel telefonon.

- Mit csinálsz holnap? – kérdeztem tőle.

- Dolgozok. Van kedved ki jönni majd a partra?

- Szerintem majd lemegyek, és leviszem a húgomat is. Állandóan a parton lenne, ha tehetné.

- Én 8-tól vagyok kint, majd gyertek.

- Oké. Jó éjt!

- Jó éjt! Szeretlek! – mondta Danny.

- Én is szeretlek. – mondtam, majd bontottam a vonalat. Boldog vagyok azért, amiért ilyen szerelmem van, mint Danny. Álomba sírtam magam a mai nap történésein gondolkodva. 

Puszi: Nia.